Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Megújult a premontrei rend újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát vasárnap szentmisén áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében arról beszélt: az 1950-ben egy pincében kialakított kápolna „tanú”. Egyaránt tanúskodik a barna diktatúráról, amelynek idején sok ezer, a Lipótvárosan élő embert pusztítottak el. De tanúskodik a vörös diktatúráról is, amely miatt a városrészbe a háború után költöző katolikus családok csak a föld alatt kialakított, katakombaszerű templomban gyakorolhatták vallásukat– mondta.
Az államtitkár hozzátette: a kápolna tanúskodik a jelenről is, hiszen felújítását a koronavírus-járványban februárban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika előző plébánosa „álmodta meg”. Megjegyezte: Snell György temetése után jutott arra a premontrei apáttal közösen, hogy a felújítás „becsületbeli ügy”.
Azt is mondta: a neomarxista eszmék ma is élnek és „nagy erővel törnek rá a világra”. Ez az eszmeáramlat „bagatellizálni akarja a diktatúrák bűneit”, ezért is fontos, hogy a Pozsonyi úti kápolna emlékeztessen a korra, amelyben létrejött. Úgy fogalmazott: „a zsidó-keresztény tanításért ugyanúgy meg kell küzdenünk, ahogy elődeinknek”, hozzátéve, „az égbe törekszünk, de itt a földön vagy épp a föld alatt kell megküzdenünk mindenért”.
Fazakas Zoltán Márton homíliájában arról beszélt: a kommunizmus évtizedei alatt az emberek „csak rejtekben vallhatták meg hitüket”. A kápolna olyan volt, mint egy katakomba. Mint mondta, a történelem mindenki hitét próbára teszi. A rendszeráltás után a szabadság évtizedei is hoztak kihívásokat, hiszen az idős premontrei atyák halála után nehéz volt megszervezni a templom ellátását.
A szentmisén részt vett Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa. Mindszenty József bíboros, hercegprímás 1948-ban nevezte ki Szigeti Lajos Remig premontrei szerzetest a Szent István-bazilika káplánjává, és bízta meg a Margit-híd pesti hídfője körüli lelkészség szervezésével.
Szigeti Remig ezután vásárolta meg a Pozsonyi út 14-es ház egykori szenespincéjét, ahol 1950 tavaszán nyílt meg a Csornai Premontrei Prépostság Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát a rendszerváltozás előtt is a premontreiek látták el. A kápolna egyházjogilag hivatalosan a 2000-es évek végén került a Budapest-Szentistvánvárosi Szent István király plébánia (Szent István-bazilika) lelkipásztori ellátásába.
(MTI)
Fotó: MTI/Mohai Balázs